Reggel fáradtan ébredtem, mert az előző napi utazás és stresszelés kimerített. A tengeribetegségem meg csak hab volt a tortán, elég volt rágondolni, hogy újra érezzem kellemetlen tüneteit. Itt reggel hétkor még sötét van, arra is át kell szokni. Legyűrt a jetlag, ami nem volt neki nehéz, mert én általában este hétkor fogom nyunyókát, és irány csicsika.
Szóval kedden reggeli helyett elgurultam a kikötőbe, hogy a CICAR irodában megmutassam az autó olaj felülvizsgálatra figyelmeztető jelzését. Persze az iroda zárva. Ki se nyit - mondja a helyi rendőr.
A Google meg nem tud róla. Éljen a beleszarás. Mindig mondtam: a spanyolokkal mi tesók vagyunk, verhetetlen az elsőségünk a beleszarásban és a gányolásban.
Átmentem a reptérre, mert az az iroda tuti nyitva van. Elsőként nem akartam idejönni a parkoló miatt, mert ha bemegyek a kocsival a rentacar-os részbe, akkor nem biztos, hogy kienged a sorompó. A fizetősbe meg azért nem álltam be, mert kizárt, hogy oda kijön nekem egy kölcsönzős ürge.
Nos a sorompók mind kikapcsolva. Kocsik hegyekben, üres parkolóhely nem nagyon van.
Végre találok egy Fiat 500-asra méretezett helyet és nekiállok beleszuszakolni ezt a batárt. Jobb oldalon oszlopok, bal oldalon a nyitott ajtómon húsz centis rés, amin ki kell férnem.
Észrevettétek, hogy amikor össze akarjátok magatokat húzni, akkor még beszívtok egy csomó levegőt?
Észrevettétek, hogy amikor össze akarjátok magatokat húzni, akkor még beszívtok egy csomó levegőt?
Már bennem volt vagy 40 liter levegő úgy 6 atmoszféra nyomáson, amikor megláttam egy cicaros ürgét. Mint a villám siklottam ki az ajtó résén és próbáltam kulturált módon megszabadulni a túlnyomástól.
Utána ügettem és Olá kiáltással az arcába toltam a telefonom, amin látható volt a műszerfal hibajelzésének fotója. Közben angolul gagyogtam neki a "tegnap béreltem tenerifén"-t.
Erre visszakérdez car Tenerife? Car Tenerife?
Nem nagyon értettem miért furcsa ez neki. Ha tudtam volna spanyolul tuti mondtam volna: Igen Tenerife, tudod az egy sziget innen alig két hányásnyira. De erre nem volt erőm, így maradt egy sima jesz, Tenerife...
Mondta menjek az irodába.
Na ott egy hölgynek nyekerektem el a mondókámat, mire az lázas telefonálásba kezdett. Gondoltam egyeztet a tenerifei irodával.
Telefonálás után mondta menjek vissza a kocsihoz lesz szerelő megnézi. Kérdem én, hogy talál meg egy reptér nagyságú parkolóban, aminek a fele a Cicaré? Nem érdekli hol parkolok? Hát nem érdekelte. Csak mutogatott, hogy menjek már.
Nagyon úgy éreztem, hogy a ma reggeli ügymenetből egy láncszem nekem hiányzik, vagy csak én nem látom. Gondoltam lemegyek a kocsihoz, strichelek egy darabig és ha nem történik semmi akkor lefordítom a google translatorral az "akkor most mi fasz van?" félreérthetetlen változatát angolra, spanyolra, klingonra és eszperantóra.
Visszaérve a parkolószintre látom már messziről hogy egy kocsi áll keresztben az enyém előtt. Nebazz. Ilyen gyors szerelő csak a filmekben van.
Közelebb érve látom, hogy a kocsiban az előbbi Cicarman ül. Mellé érve kiszól a kocsiból, hogy menjek vele. Felveszem a maszkot és készülök beülni mellé, mikor mutatja hogy a kocsival menjek utána, ne a seggem tegyem az ő kocsijába.
Gondoltam ennél nagyobb hülyét már úgysem tudok magamból csinálni.
Tévedtem.
Úri batárt résbe tenni sokkal könnyebb, mint onnan kivenni.
El kell hogy mondjam az én ultra multi ypszilon fordulómról új manővert lehet elnevezni. Mondjuk lombseprű forduló. Vagy tripla Poszeidon szigony forduló.
Ezzel az automata gyökérrel vagy tíz előre-hátra kellett ahhoz hogy ki tudjak állni. Egy kézi váltóssal szerintem nyolcból is összejött volna :)
Mire kiálltam Cicarman szemmel láthatóan öregebb lett.
Követtem. Éreztem hogy a dolog nem lesz egyszerű. mert aki a parkolóházban negyvennel megy az azon kívül biztos még jobban fogja nyomni. Igazam lett.
Egy nagy városi üldözéses versenyt csaptunk. Nem mertem lemaradni, mert ha szem elől tévesztem, akkor utána soha nem találom meg. Ha meg vissza kell jöjjön értem, akkor már nem lesz hely a homlokomon egy újabb fasz felragasztására .
Egy Volvo szervizbe mentünk, ahol ott volt a szerelő, aki majd orvosolja a dolgot. Maszkban, gumikesztyűben beült és felsikított a magyar menürendszeren. Megpróbálta tekintélyvesztés nélkül megtalálni a spanyolt, de a tizedik nekifutásra sem ment neki. Nyekeregtem neki kívülről hogy rossz gombokat nyomogat, de nem vette a lapot. Végül feladta. Gyorsan megmutattam neki a spanyolt hol találja és ekkor erőre kapott a tudomány. Zseniális gombkombinációkkal kiütötte a hibajelzést a komputerből. Már kezdett vigyorogni a maszk alatt - láttam a szeme formáján - amikor hopp visszajött a hiba. Virtuálisan letéptem egy faszt a homlokomról és gondolatban cuppanósan az övére ragasztottam.
Cicarmen-nel együtt konzíliumot tartottak. Bejutottak a szervizmenübe, megtalálták az olajszint ellenőrzést. Olaj egy dekase, legalábbis a szuper-digitális nívópálca nem látja. Na ilyenkor mi van? Olaj tuti van, mert ha nem lenne, akkor már felforrt volna a víz, vagy beállt volna a motor. Ezen az okosautón biztos nincs manuális kihúzom-letörlöm-bedugom-megnézem pálca, ezért úgy döntöttek beleöntenek uszkve másfél liter olajat a ki tudja mennyi tetejére.
Ellenőrzik a műszerfalon, de még mindig semmit sem mutat olajszintre a rendszer. De mivel tudják, hogy most öntöttek bele másfél litert, valószínűsítik, hogy rossz a szintellenőrzés.
Ezzel rendezettnek találják a dolgot, menjek bátran, nem lesz baj.
Ezzel rendezettnek találják a dolgot, menjek bátran, nem lesz baj.
Mindez tartott vagy egy óráig, gondoltam nem zavarom meg őket azzal az infóval, hogy az autó egyetlen szivargyújtó aljzatában sincs villany, mert eléggé kizártnak tartom, hogy ha a bizti szállt el, annak köze lehetne a motorelektronikához.
Végülis, ha nincs ott a figyelmeztetés, akkor nekem nem kell okoskodnom. Azért tuti ami biztos az autót még nyitott motorház tetővel lefényképeztem úgy hogy a szerviz portálja is benne legyen.
Visszamentem a szállásra megtervezni a mai ebéd helyét, meg hogy hova-merre azután.
A Restaurante El Halcón a Google segítségével került kiválasztásra. Fontosnak tartottuk, hogy legyen egy normális terasza, és azért legyen pár olyan kaja, ami tetszik nekünk.
Érkezésünkkor egyetlen család volt csak ott. Az összes asztal nagyon távol volt egymástól. Az dolgozók maszkot viseltek és a vendégek előtt egyik sem lazított egy pillanatra sem, pedig a hőmérséklet a napos részeken szerintem elérte a 28-30 fokot.
Az asztalnál ülve levettük a maszkot. Várakozás közben sem kellett hordani.
Később elkezdtek szállingózni a vendégek, de elképzelésem sincs róla, hogy ilyen kevés asztallal, ilyen árakkal, hogy tudja magát eltartani egy ilyen vendéglő. A visszaút a járvány előtti állapotba nagyon nagyon hosszú és keserves lesz.
A személyes kontaktusoknál nem éreztünk semmi olyat ami arra utalt volna, hogy külföldiként potenciális vírushordozónak tartanak minket. Mindenhol folyik a suvickolás, de akkor amikor megérkezünk. Letakarítják az asztalokat, hogy ne ragadjon ránk semmi.
Alaposan belegondolva ez a maszkosdi egy óriási nagy színház.
Az általunk használt maszkok befelé szűrik csak a levegőt. Kifelé szűretlenül távozik minden. A műtős maszkok, amit hordanak néhányan azok egy darabig képesek kifelé is szűrni, de amint megtelnek párával, amit a távozó levegő visz magával, attól kezdve levegő se be se ki. Amikor párás már a maszk, akkor a kilégzett levegő ezerrel jön ki a maszk mellett, többnyire a szemeknél.
Tehát ha a maszk befelé szűr, akkor hagyjuk hogy az a szerencsétlen pincér eldöntse védekezik-e vagy sem. Ha a vendéglőjében megfordul egy fertőzött és hozzáér annak a kanalához, amikor leszedi az asztalt, akkor esélyes hogy megfertőzze a következő vendéget amikor annak az ételét kiviszi.
Na mindegy erről elég is ennyi.
Gabi fáradt volt a tegnaptól, nem volt kedve sehová menni. Nekem se sok így visszamentünk a szállásra dögleni.
Késő délután lementem a sziget déli részére ahol tavaly voltunk.
Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a keleti oldalon a tavaly még nagy elánnal folyó útépítés leállt. A területről az építő levonult, láthatóan elfogyott a pénz. Sajnos a sziget déli csücske így nem került "közelebb" a reptérhez. A reptértől a legdélibb városka - Fuencaliente - van vagy 35-40 percre, pedig nincs huszonöt kilométer.
Az út elkészült szakaszain 50-60 a max megengedett. Ami meg nem készült el ott az elérhető maximum ennyi, de többnyire lehet beszorulni harminccal menő teherautó mögé.
Fuencaliente-be érve felül kellett bírálnom tavalyi megállapításomat, hogy milyen jó hely. A mostanihoz képest bizony látszik, hogy a sziget délkeleti része maga a depresszió. A lemenő nap nagyon gyorsan bukik a hegycsúcsok mögé és ezzel ez a rész nyomasztó árnyékba kerül, miközben látod hogy a tenger felett még ragyog az ég. Ahogy a nap eltűnik megindul a pára és a tenger felől kúszik fel a parton. Hozza magával a kellemetlen nyirkosságot, növelve az ott levők nyomott hangulatát.
Találomra elindultam nyugatnak, de rövid idő múlva betévedtem a banánültetvények közé, majd rövidesen a sziget déli csúcsánál levő vulkanikus tengerparthoz értem.
Itt sok kocsi állt az út szélén. Utasaik a legalább kétszáz méterre levő tengerben fürödtek, vagy az itt még mindig erősen sütő napon süttették magukat. Az érdekesség ezen a partszakaszon az aszfaltút és a tengerpart közötti területen levő eszméletlen mennyiségű vulkáni kőzet. Ezen bemenni a vízig komoly tortúra. Hozzá képest a legón járás kellemes délutáni kikapcsolódás.
Visszamentem a szállásra megtervezni a mai ebéd helyét, meg hogy hova-merre azután.
A Restaurante El Halcón a Google segítségével került kiválasztásra. Fontosnak tartottuk, hogy legyen egy normális terasza, és azért legyen pár olyan kaja, ami tetszik nekünk.
Érkezésünkkor egyetlen család volt csak ott. Az összes asztal nagyon távol volt egymástól. Az dolgozók maszkot viseltek és a vendégek előtt egyik sem lazított egy pillanatra sem, pedig a hőmérséklet a napos részeken szerintem elérte a 28-30 fokot.
Az asztalnál ülve levettük a maszkot. Várakozás közben sem kellett hordani.
Később elkezdtek szállingózni a vendégek, de elképzelésem sincs róla, hogy ilyen kevés asztallal, ilyen árakkal, hogy tudja magát eltartani egy ilyen vendéglő. A visszaút a járvány előtti állapotba nagyon nagyon hosszú és keserves lesz.
A személyes kontaktusoknál nem éreztünk semmi olyat ami arra utalt volna, hogy külföldiként potenciális vírushordozónak tartanak minket. Mindenhol folyik a suvickolás, de akkor amikor megérkezünk. Letakarítják az asztalokat, hogy ne ragadjon ránk semmi.
Alaposan belegondolva ez a maszkosdi egy óriási nagy színház.
Az általunk használt maszkok befelé szűrik csak a levegőt. Kifelé szűretlenül távozik minden. A műtős maszkok, amit hordanak néhányan azok egy darabig képesek kifelé is szűrni, de amint megtelnek párával, amit a távozó levegő visz magával, attól kezdve levegő se be se ki. Amikor párás már a maszk, akkor a kilégzett levegő ezerrel jön ki a maszk mellett, többnyire a szemeknél.
Tehát ha a maszk befelé szűr, akkor hagyjuk hogy az a szerencsétlen pincér eldöntse védekezik-e vagy sem. Ha a vendéglőjében megfordul egy fertőzött és hozzáér annak a kanalához, amikor leszedi az asztalt, akkor esélyes hogy megfertőzze a következő vendéget amikor annak az ételét kiviszi.
Na mindegy erről elég is ennyi.
Gabi fáradt volt a tegnaptól, nem volt kedve sehová menni. Nekem se sok így visszamentünk a szállásra dögleni.
Késő délután lementem a sziget déli részére ahol tavaly voltunk.
Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a keleti oldalon a tavaly még nagy elánnal folyó útépítés leállt. A területről az építő levonult, láthatóan elfogyott a pénz. Sajnos a sziget déli csücske így nem került "közelebb" a reptérhez. A reptértől a legdélibb városka - Fuencaliente - van vagy 35-40 percre, pedig nincs huszonöt kilométer.
Az út elkészült szakaszain 50-60 a max megengedett. Ami meg nem készült el ott az elérhető maximum ennyi, de többnyire lehet beszorulni harminccal menő teherautó mögé.
Fuencaliente-be érve felül kellett bírálnom tavalyi megállapításomat, hogy milyen jó hely. A mostanihoz képest bizony látszik, hogy a sziget délkeleti része maga a depresszió. A lemenő nap nagyon gyorsan bukik a hegycsúcsok mögé és ezzel ez a rész nyomasztó árnyékba kerül, miközben látod hogy a tenger felett még ragyog az ég. Ahogy a nap eltűnik megindul a pára és a tenger felől kúszik fel a parton. Hozza magával a kellemetlen nyirkosságot, növelve az ott levők nyomott hangulatát.
Találomra elindultam nyugatnak, de rövid idő múlva betévedtem a banánültetvények közé, majd rövidesen a sziget déli csúcsánál levő vulkanikus tengerparthoz értem.
Itt sok kocsi állt az út szélén. Utasaik a legalább kétszáz méterre levő tengerben fürödtek, vagy az itt még mindig erősen sütő napon süttették magukat. Az érdekesség ezen a partszakaszon az aszfaltút és a tengerpart közötti területen levő eszméletlen mennyiségű vulkáni kőzet. Ezen bemenni a vízig komoly tortúra. Hozzá képest a legón járás kellemes délutáni kikapcsolódás.
Ennek a vad sziklás környezetnek is meg van a maga szépsége, de erről én nem mondok semmit, mert én nem kedvelem.
Innen visszajutni a reptérig egy örökkévalóság és még harminc perc volt.
