Balnap az a nap amikor semmi sem jön össze.
Ez a vasárnap egy pici balnap volt, mert azért szoptunk már ennél sokkal nagyobbat is.
Reggel beindult a fantáziám egy kis mexikói kajára. Két mexikói éttermet találtam, de az elsőnek nem volt terasza, nem volt a közelében parkolási lehetőség és ami a legjobban elriasztott az az, hogy intő jelként a közvetlen közelében egy Análisis Clínicos nevű intézmény volt. Csináljanak ott bármit, én a közlébe sem megyek. :)
A másik mexikói étterem Sta Cruzban van hozzánk egész közel.
Na ott sem álom a parkolás, de azért rápróbálunk. Egy kétszáz méteres séta még belefér.
Sta Cruzban a tengerparti sétány szerintem a helyi Luca széke. Nem értem mit lehet éveken keresztül javítgatni egy a fejétől a farkáig egy kilométeres partszakaszon? Lehet hogy a Budapest méretű szigeten élő nyolcvanezres népességnek szüksége van egy kis világvárosi feelingre? Akarnak egy dugót? Nos van.
A dugó eredménye a kipufogó bűz, a tilosban parkolás, és a teljes parti sétány üzletsorainak kivégzése. Ebbe a leépülésbe bele esett a mexikó kettő étterem is. Ott állt bezárva és a tulaj annyira szarik az egészre, hogy még a Google-n se módosított nyitvatartási időt. Hogy fonnyadjon meg az összes halapenyója.
Irtózatos gyomorkorgással visszavonulót fújtunk és a szállás melletti nagy nevű Sant Pancratió kiskocsmába ültünk be. Itt valami pitába csomagolt elharaphatatlan izébizét meg szintén pitás lapkasajtot ettem. Gabinak rántotthús meg papasz fritasz jutott. Ehhez kaptunk spanyol ordibálást és spanyol kaparós cigifüstöt.
Ebéd után elementem megnézni a Puerto Naos alatt levő két szabad strandot. Gondoltam leülök az egyik kioszk teraszára és fagyizgatok egy fél délutánnyit.
Az ember elszáguld a banán ültetvények közé szorult Sol La Palma szállodakomplexum mellett és hajt jó négy kilométert délnek a legalább 50 fokos aszfalton. Hogy miért érdekel hogy milyen meleg az aszfalt?
Azért mert ezen az úton a tűző napsütésben több embert láttam kocogni, futni, távgyalogolni, és önmagát félig megöngyilkolni. Ezeknek az embereknek a látványától mindig szembesülnöm kell, ahogy saját magamat elkorcsosítom a mérhetetlen falánkságommal. Egyszerűen képtelen lennék azt tenni amit ők csinálnak.
Könnyes szemekkel lehúztam az ablakot és a borús gondolataimat kib.sztam az ablakon. Ablak vissza, mosoly. Még kimegy a kellemes hűs levegő.
A strandon fekete homok, Gabi tudna mesélni róla. Itt a vietnami papucsot is teflon talpakkal adják. A vízhez közel rengeteg ember.
Ez itt a parti grill.
Az út végén kicsi település. Playa El Remo a neve.
Leparkolok a szélén, kiszállok a katlanba, eszméletlen meleg van.
Elballagok a szomszédos kioszkhoz, hogy elnyerjem utam jutalmát a fagyit.
Kioszko nem úgy néz ki ahogy a google ajánlatokban. Lecsupaszította a covid.
Hűtőládájában két calippo árválkodik vélhetően az ipari forradalom óta. Fagyizhatnék törölve.
A minap jól leszaroztam Salemerát a halászfalujával, na akkor még nem láttam ezt.
Itt van mindenféle kulipintyó. Van a blokktéglából épített vakolatlantól a kacsalábra rászakadt boltíves teraszosig. Egységesen akkora telkekre épültek, amin a kutyám éppenhogy meg tud fordulni. Itt biztos nem négyzetméterre adják a telkeket, hanem négyzetdecire.
A lehangoló igénytelenség ellenére állnak itt komoly személygépkocsik.
Az egész olyan visszás. Ha az egyik kunyhóban finganak akkor a település túlsó végén is befogják az orrukat. Közben az ól mellett ott áll egy 50 ezer eurós verda.
Elmentem még Puerto Naos feletti La Bombilla melletti szabadstrandokat megnézni, de sajna eltévedtem Banános Joe sátrai között. A strandokat nem találtam meg, sőt még bele is kényszerítettem magam egy jó kétszáz méteres tolatásba, úgyhogy elment a kedven a part kereséstől.
Fagyitlanul, kedvetlenül elindultam haza felé, amikor komoly konvoj húzott el abba az irányba ahonnan jöttem. Egy fehér Audi A7 vezette a sort, és nem Fiat Puntók mentek utána. Játszottam a gondolattal, hogy egy gyors forduló és utánuk, de nem tettem.
Ma már bánom, mert jó lett volna tudni hova mennek és azt hogy én miért nem találtam meg azt az utat amin ők mentek tovább.
Hazaérve koronaként a mai napra főtt kolbászt akartunk vacsizni.
A minap vettem cuki-muki kolbászkákat, amiket egy vidám roppanós kolbászos, mustáros, ropogós bagettes vacsorához képzeltem.
Forraltunk vizet, kolbászkák zutty bele.
Tíz másodperc elteltével a víz elkezdett színesedni, majd egy három napos paradicsom leves kinézetét vette fel.
Mijja f..történt?
Bele kotortam villával és hat kolbászka huss. Seholsem. De a bőre sem.
Valamikor kémiából tanultam a szublimációról, amikor szilárd anyagok egy lépést kihagyva váltanak halmazállapotot és gázzá változnak, nade ott az anyagok között nem szerepelt a kolbász!
Szomorúan elkotródtunk a konyhából, mert a forróvízbe ölt kolbászos álmunk egyre penetránsabb szagot eresztett. Lévén a konyha ajtó mentes egy idő után az egész szállás halottkolbász szagú volt.
Nem bírtam tovább végül a képen látható edénnyel kifürgéztem az út túl oldalán élő aloa verák közé és zutty kiöntöttem alájuk. A föld egy pillanat alatt beszívta az egészet és a három euró húsz centem nyom nélkül eltűnt. Még a kolbászocskákat összekötő néhai zöld madzagnak se volt híre se hamva..
Varázslat.
