A mai nap csúcspontja - legalábbis számunkra - a Chipi-Chipi meglátogatása volt.
Tavaly fedeztük fel ezt a kissé szürreális éttermet, azóta emlegettük sokszor, de arra nem gondoltunk hogy valaha is vissza tudunk ide térni. Nos covid-19 megoldotta nekünk.
Ez az étterem már hetven éves, de a mostani formájára a 90-es évek elején alakították át egy művészember segítségével.
Luis Morera - mert így hívják - valószínűleg téveszmés ufó hívő volt, de az is lehet, hogy az ufók tényleg elrabolták, megerőszakolták, agyát mosták vagy estébé.
A bejáratnál egy űrlény szobra áll négy tömzsi lábán és figyeli az érkezőt az egyetlen szemével.
Az étterem belső részét hosszú bejárón keresztül lehet megközelíteni, ami fél úton megtörik, így befelé menet egyáltalán nem láthatod a belső részt.
Odabenn egy kisebb udvar található amelyben öt-hat asztalnál lehet étkezni.
Két oldalon számos önálló apró fülke található, melyekben kisebb csoportok számára vannak elhelyezve kellemes szeparált asztalok.
Van egész kis családi és van nagyobb csoportos fülke is, valamint található egy nagyobb éttermi rész is. Ez utóbbi falai egészen extrém módon vannak "ufósítva"
Az étlap itt is egy QR kód.
Ha nincs okostelefonod, akkor éhes maradsz.
 |
| Ezt kérem! |
Lenyomtunk egy vegyes grill tálat, hozzá egy kis ezt meg azt, meg egy kis desszertet, és uzsonnáig boldogan röfögtünk.
Kora délután meglátogattam egy halászfalunak álcázott települést. Gondolom a neve Salemera, mert ez a neve az összes utcájának, az éttermének és talán még a polgármesterének is.
A főúttól, ahol a busz jár 3,5 kilométerre van és tömény meredekség jellemzi az utat melyen le lehet jutni.
A halászfalu szélén áll a "nagy fehér nemtudommi". Úgy néz ki mint egy ott felejtett Elon Musk rakéta, vagy egy turbina nélkül maradt szélerőmű. Az is lehet hogy halszag siló. Ebben gyűjtik a halászok a tengerből kiszedett izék bűzét.
A település központja egy húsz férőhelyes parkoló, melynek végében ott a part.
A placc közepét csónakok foglalják el és körben maga a proli álom, a mindenszarból összerakott putrisor. Az építkezéshez felhasznált kő, bádog, ponyva, nylon fólia és mérhetetlen mennyiségű alkohol, megadja ennek a helynek az izét.
A part ott homokos csak ahol nincs víz. Ahová már a hullámok ki-kicsapnak éles sziklás a talaj. Fürdeni itt csak gumicsizmában lehet, de hát az elég snassz dolog. Ha mezítláb próbálkozol, akkor húsz méteren belül elvérzel.
Nézzük mi maradt akkor a helyieknek?
A halak nappal nem harapnak, fürdeni nem lehet, a napon főjön az akinek két anyja van. Irány a kioszk, néhány sör segít elmulasztani ezt a napot is.
Mielőtt a Deja Vu ledönt a lábamról elhúzok innen.
Felfelé menet az út ötszázadik méterén elgurulok egy fülhallgatós félmeztelen fiú mellett, aki rendíthetetlenül gyalogol felfelé. Vállán keresztülvetve egy nagy tarisznya. Van még vagy három kilométer meredek kaptató felfelé.
Nem néz a kocsi felé, én is kerülöm a lehetőségét hogy összenézzünk.
Rossz lesz a számíze, mert zavar az ő érdemtelen gyötrelme, miközben én egyedül gurulok egy légkondis hétülésesben felfelé.
Megállni nem merek, mert mi van ha ő egy pszichopata, vagy csak véletlen alkalom szülte rabló lesz belőle, vagy neadj éppen egy meg nem számolt vírusgazda?
Kifogásaim nem segítettek át a lelki problémákon - nem vettem fel.
Ez van megírva az ő sorsának könyvében.
Végezetűl néhány utcakép a civilizált partoktól távoli részről.
És Santa Cruz este a teraszról
Itt jön a folytatás.
