A komptól jó háromnegyed óra autózás volt a sziget északi oldalán levő szállásunkig.
Tenerifébe nehéz beleszeretni autóúton hajtással és ez nekem nem is sikerült.
Fenn észak-nyugaton volt egy-két szebb hely, de zömében a sziget ezen része egy kősivatag. Ahol nem az ott sem a bájai fogják meg az embert, hanem inkább a gané kinézete, amit lelkes Tenerife hívők vadságnak neveznek.
Véleményem nem mérvadó, mert a szigetnek csak töredékét láttam amíg ott voltam.
A szállásunk a nagybetűs szopás volt, mert nem vettem észre a jeleket a bookingon.
A két egységből álló gyönyörű kőházak, ott állnak egy halom romos épület között. Az oda vezető út minősíthetetlenül rossz és a környék se éppen egy rózsadomb.
A háziasszony fogadott, megmutatott mindent aztán szöges bottal elpiszkáltuk, hogy menjen már, majdcsak el leszünk valahogy.
Az udvaron szökőkutak, díszkivilágítás meg minden. Tényleg hangulatos.
Benn a nappalis konyha sem rossz, de a felszereltsége elég sok kívánnivalót hagy maga után. A jakuzzis fürdő bizony eléggé riasztó volt - azt ki is hagytuk - mivel ez egy beton medence volt tele agyonklórozott vízzel és az előző lakó halott gombáival.
Este amikor Gabi lefeküdt azt hittem hogy valahol egy hajót bocsátanak vízre. Az ágy olyan hangosan nyikorgott, hogy szerintem a szomszédos szállás lakói is hallották.
Reggelre elapadtak a szökőkutak.
Szerintem az csak a vendégek fogadásakor működik.
Délelőtt elmentem megnézni a Masca völgyet és környékét.
Az valóban nagyon szép.
Futottam össze honfitársakkal is, de csak egy nyekergős "hello"-ra futotta.
Másnap a reptérre indulva a CICAR autó megajándékozott egy motorhiba jelzéssel.
A CICAR-t kihúztam a kedvencek listájáról.
A tenerifei reptér meglehetősen tele volt.
Az utazók elég nehezen viselték a maszkos életet, mert a terminálban túl meleg volt.
A Wizzair gép időben érkezett, és probléma mentesen haza juttatott minket.
