Reggel elmentem várost nézni.
Persze nem gyalog.
Felmentem a Santa Cruz de la Palma felett levő hegyoldalon felkúszó szerpentinen, ami még a Google Mapson is csábítóan mutat. Az út mentén érdekes de hétköznapi házak vannak, sok helyen túlságosan is azok. Ez nem "gazdagember" környék.
Találkoztam itt is köpülős kerékpárossal. Ez az a fajta sportember, aki hegymászó szeretett volna lenni, de egyszer véletlenül hozzáragadt egy bicikli a golyóihoz. Azóta nagyon meredek helyeken lehet vele találkozni, amint az 1:9000-hez áttételű biciklijét tapossa hihetetlen elánnal és közben szinte egy helyben áll. Giro hatás egy deka se, így az amúgy is keskeny úton a legnagyobb távolságtartással kell kikerülni az imbolygó drótszamaras idiótát.
Santa Cruz de la Palma kedves városka, de nekem egy kicsit túl zsúfolt. Túl sok az ember, túl sok az autó. A barátságos városka összes utcácskájának egyik oldala parkoló autókból áll.
Ha menet közben megpillantasz egy szimpatikus teraszt, vagy üzletet egyszerűen nem tudsz megállni ésszerű távolságon belül. Parkológarázst nem láttam, bár lehet hogy van.
A városka egyik utcájában rossz irányba fordultam. A háztömb körül lehetett keringeni csak és egyetlen képtelenül szűk kijáratot találtam. Eléggé furcsállottam, hogy csak ez az egy lehetőség lenne, hiszen sehol sem vettem észre teherautóval behajtani tilos táblát.
Ki akartam jobbozni ezen a kihajtón, de a sok pöcsölés miatt már két autónak is elálltam az útját. Nem a legjobb pozícióból kezdett ívem nem fért el ezen a sarkon és a meredek lejtőn a ház sarkával szemben álló autót nem sikerült rávennem a tolatásra. Az autó mindig előre mozdult. Végül elfogyott a hely és biza a Volvo beütötte a nóziját. A csúnya reccsenést nem követte berobbanó légzsák, aminek ekkor nagyon örültem.
Végre sikerült tolatnom, és égő pofával elhúztam a csíkot.
Később már könnyű volt okosnak lenni. Megelőzhettem volna a bajt ezer féle képpen, de leginkább úgy hogy ha a kényszer pihenőre ítélt "kuplungos" lábamat ráteszem a fékre és addig nem engedem el amíg nem érzem hogy az autót már fogja a motor.
De hát a bal láb a féken nekem legalább akkora perverzitás, mint kecskével szeretkezni.
Na ez a vélemény ma megváltozott.
A fékes. Nem a kecskés!
Lehangolt állapotom azt kívánta, hogy ma a szabadban ebédeljünk.
Fenn északon van egy rekreációs park, benne egy étteremmel, ahol lehet kapni egy szemrevaló levest, amit mindenáron meg szerettem volna kóstolni. Volt itt olyan sült is amit szívesen ettem volna második fogásként.
Egyszóval nekilódultunk az odaútnak, ami nem kis távolság ezen az ötvennel közlekedő szigeten. Az egyik elágazást elbeszélgettük, bosszúból a Google navi megajándékozott egy félórás kerülővel. Azt már észrevettem, ha talál újratervezhető útvonalat, akkor nem töri magát nagyon a visszafordításommal, leszar mindent, neki van ideje.
Az étteremhez érve kiválasztottunk egy barátságos asztalkát.
A felszolgáló fiú fertőtlenítette az asztalt, majd rámutatott az asztal közepére ragasztott QR kódra és menyükard-ot nyerített, majd spanyolul azt mondta és mutatta, hogy a falra kiragasztották ennek az analóg változatát is papírra írva. Így az se hal éhen akinek nincs kódolvasó telepítve a telefonjára.
A QR kód természetesen csak egy linket ad és bevisz a vendéglő weblapjára, ami persze nincs mobilra optimalizálva, így ahhoz hogy meg tudd nézni mi van rajta, annyit kell simogatod a telefonod, hogy kilyukad a fólia rajta.
Ha elbattyogsz a falra ragasztott papírhoz, akkor életed hátralevő részében ezt az étlapot fogod látni, ha akarod, ha nem. A tűző napsütésben a fehér papír hosszas nézegetése nem egy Nobel díjas ötlet.
Így maradt a spanyol hét próba, aminek első része a tu kóla (két kóla megszerzése). A nem túl angolos "please two cola" kérést megszoktam toldani, hogy tuti legyen a dolog. Please two cola, coca cola. Ez olyan "my name is Bond, James Bond"-os.
Fiú bólogat, majd hoz egy kólát. Jól kezdődik.
Később jön egy hölgy felvenni a kaja rendelést. A QR kódos lehetetlenség után mutatom neki a szimpi leves fényképét a Google-ról, felismeri. Jessz, two please.
Megmutatom neki a sültemet, bólogat, rohadt nagy a boldogság.
Kérdem gyümölcs saláta? Na az nincs. Oké akkor legyen zöldség.
Gabi is választ, ő kiegyezik egy grillcsirkével. Szinte minden tökéletesen világos, de a hölgy belekérdez: scsevab gende mixed brehulemage?
Mi a tökömet akar?
Fel rémlik a mondatában a mixed ami a zöldség saláta neve lehet.
Igen kettőt, de kocogj már a konyha felé, mert amit hallasz az nem egy traktor, hanem a gyomrom korog.
Leveske finom. Aki itt jár spanyolban kóstolja meg, ott a képe lentebb.
Ez egy igazi BMW leves (bele minden wacakot), de nagyon jó. A babtól a padlizsánig minden van benne. Tele van ismeretlen dolgokkal is de ez benne a jó.
Várjuk a második fogást, éppen állítom át a gondolataimat a várható gasztro élvezetre, amikor a felszolgáló megjelenik két adag grillcsirkével. Hoz hozzá később burgonyát is. Gondolom rövidesen lesz zöldsaláta is. Kettő.
Szomorúan szemlélem a balsorsú csirke tetemét, Nem szeretek olyat enni, ami hasonlít arra ami azelőtt volt mielőtt a tányéromra került. Ezzel ráadásul csúnyán el is bántak, mert olyan forma mintha meleg aszfalton elgázolták volna. Balra a lába, jobbra a szárnya, lapos mint egy palacsinta, az egész teste fekete zúzalékkal van tele. Hál istennek feje az nincs.
Öt perc múlva elcsattogtam teljes arcmaszkos védőfelszerelésben a söntésben szorgoskodó felszolgálóhoz és ékes vegyes nyelven megkérdeztem: hol a f.szban van a m i x e d s a l a d ? Próbáltál már artikulálni arcmaszkban?
Bő öt perc múlva lett salátám. A csirkéhez a só megszerzése is eltartott egy darabig mert azt még maszk nélkül sem értette. Mutogatásomtól tartottam hogy félreérti és fordított kézzel végzett önkielégítést fog feltételezni, és arra nem tudom mit fog lépni. Kiküldi a szakácsot aki engem is csirkeformára rendez egy félreértett sózás imitálásért.
Az étteremhez érve kiválasztottunk egy barátságos asztalkát.
A felszolgáló fiú fertőtlenítette az asztalt, majd rámutatott az asztal közepére ragasztott QR kódra és menyükard-ot nyerített, majd spanyolul azt mondta és mutatta, hogy a falra kiragasztották ennek az analóg változatát is papírra írva. Így az se hal éhen akinek nincs kódolvasó telepítve a telefonjára.
A QR kód természetesen csak egy linket ad és bevisz a vendéglő weblapjára, ami persze nincs mobilra optimalizálva, így ahhoz hogy meg tudd nézni mi van rajta, annyit kell simogatod a telefonod, hogy kilyukad a fólia rajta.
Ha elbattyogsz a falra ragasztott papírhoz, akkor életed hátralevő részében ezt az étlapot fogod látni, ha akarod, ha nem. A tűző napsütésben a fehér papír hosszas nézegetése nem egy Nobel díjas ötlet.
Így maradt a spanyol hét próba, aminek első része a tu kóla (két kóla megszerzése). A nem túl angolos "please two cola" kérést megszoktam toldani, hogy tuti legyen a dolog. Please two cola, coca cola. Ez olyan "my name is Bond, James Bond"-os.
Fiú bólogat, majd hoz egy kólát. Jól kezdődik.
Később jön egy hölgy felvenni a kaja rendelést. A QR kódos lehetetlenség után mutatom neki a szimpi leves fényképét a Google-ról, felismeri. Jessz, two please.
Megmutatom neki a sültemet, bólogat, rohadt nagy a boldogság.
Kérdem gyümölcs saláta? Na az nincs. Oké akkor legyen zöldség.
Gabi is választ, ő kiegyezik egy grillcsirkével. Szinte minden tökéletesen világos, de a hölgy belekérdez: scsevab gende mixed brehulemage?
Mi a tökömet akar?
Fel rémlik a mondatában a mixed ami a zöldség saláta neve lehet.
Igen kettőt, de kocogj már a konyha felé, mert amit hallasz az nem egy traktor, hanem a gyomrom korog.
Leveske finom. Aki itt jár spanyolban kóstolja meg, ott a képe lentebb.
Ez egy igazi BMW leves (bele minden wacakot), de nagyon jó. A babtól a padlizsánig minden van benne. Tele van ismeretlen dolgokkal is de ez benne a jó.
Várjuk a második fogást, éppen állítom át a gondolataimat a várható gasztro élvezetre, amikor a felszolgáló megjelenik két adag grillcsirkével. Hoz hozzá később burgonyát is. Gondolom rövidesen lesz zöldsaláta is. Kettő.
Szomorúan szemlélem a balsorsú csirke tetemét, Nem szeretek olyat enni, ami hasonlít arra ami azelőtt volt mielőtt a tányéromra került. Ezzel ráadásul csúnyán el is bántak, mert olyan forma mintha meleg aszfalton elgázolták volna. Balra a lába, jobbra a szárnya, lapos mint egy palacsinta, az egész teste fekete zúzalékkal van tele. Hál istennek feje az nincs.
Öt perc múlva elcsattogtam teljes arcmaszkos védőfelszerelésben a söntésben szorgoskodó felszolgálóhoz és ékes vegyes nyelven megkérdeztem: hol a f.szban van a m i x e d s a l a d ? Próbáltál már artikulálni arcmaszkban?
Bő öt perc múlva lett salátám. A csirkéhez a só megszerzése is eltartott egy darabig mert azt még maszk nélkül sem értette. Mutogatásomtól tartottam hogy félreérti és fordított kézzel végzett önkielégítést fog feltételezni, és arra nem tudom mit fog lépni. Kiküldi a szakácsot aki engem is csirkeformára rendez egy félreértett sózás imitálásért.
Szóval ezt a helyet nem nagyon ajánlom senkinek.
Indoklásnak még megemlítem, hogy a szigeten sehol sem kaptam még ilyen vaskos számlát.
Odaérve
Ebéd után autós erdőjárást tartottunk az LP109-es úton. Ezt senki se hagyja ki, csodálatos erdei út a motorizált túrázóknak. Külön izgalom, hogy az út egy sávos és ha jön szembe valaki, akkor megy a sokoban.
Nyugat felől hajtottunk fel a Roque de los Muchachos-hoz, ahol a sok-sok csillagvizsgáló van. Tavaly nagy élmény volt ez, látni alattunk a hófehér felhőtengert, és látni a közelben a felhők fölé nyúló csúcsokat.
Ma nem volt felhő az égen csak mindenfelé pára.
Nagyon meg kell választani, hogy melyik nap jön fel ide az ember, mert bizony nem kevés idő és rengeteg kormányzás kell a dologhoz.
Ami lejött nekem a két látogatásból az az, hogy jobb akkor jönni, amikor felhős odalenn az idő. Akkor itt fenn szikrázóan tiszta, páramentes az idő. Az ég kékjén és a felhők fehérjén kívül nem látsz semmit, de mégis többet ad, mint egy kontrasztok nélküli köd nézegetése.
Lehet idefenn jó nagyot túrázni, lehet megnézni a különböző teleszkópokat.
Ha egyszer eljöttél ide, örökre emlékezni fogsz rá.
Nyugat felől hajtottunk fel a Roque de los Muchachos-hoz, ahol a sok-sok csillagvizsgáló van. Tavaly nagy élmény volt ez, látni alattunk a hófehér felhőtengert, és látni a közelben a felhők fölé nyúló csúcsokat.
Ma nem volt felhő az égen csak mindenfelé pára.
Nagyon meg kell választani, hogy melyik nap jön fel ide az ember, mert bizony nem kevés idő és rengeteg kormányzás kell a dologhoz.
Ami lejött nekem a két látogatásból az az, hogy jobb akkor jönni, amikor felhős odalenn az idő. Akkor itt fenn szikrázóan tiszta, páramentes az idő. Az ég kékjén és a felhők fehérjén kívül nem látsz semmit, de mégis többet ad, mint egy kontrasztok nélküli köd nézegetése.
Lehet idefenn jó nagyot túrázni, lehet megnézni a különböző teleszkópokat.
Ha egyszer eljöttél ide, örökre emlékezni fogsz rá.
Túráztam egyet a fenti sziklák között.
Majd háromszáz métert.
Lefelé.
Kipróbáltam milyen a visszafelé menet ebben a tűző napsütésben és konstatáltam, hogy testem elérte a teljesítő képessége határait.
Vissza gyötrődtem az autóig.
Le kellene adnom pár kilót meg úgy 98% lustaságot.
A falánkságomra meg van az orvosság, mert ha hazamentem Inez kutyám mellé veszek egy bernáthegyit. Lujza lesz a neve és reményeim szerint segíteni fog az evésben. Pontosabban az élelemre szánt pénzemet kívánom megosztani vele.
Hazafelé menet beugrottunk egy Spar-ba.
Fullasztó melegben, maszkban tized akkora kedvem van a vásárlósdihoz, mint egyébként szokott lenni. Gyorsan letudtuk a dolgot, kaja pia, fagyi, nasi. Ennyit a másfél órája ébredt fogadkozásról.
A szálláson Gabi nyitott ablak mellett alszik.
Egy gekko és sikongatós vidámság költözött a szobájába.
Tágra meredt szemmel nehéz elaludni.
