Hétfőn a reptérre öreg Fityónk vitt ki. A Parkoló meglepően tele volt. Ki gondolta volna, hogy nem csak mi vagyunk ilyen hülyék bátrak. Beálltam egy X5-ös és egy Q7-es közé, bár tartottam tőle, ha átugrik a rozsda rájuk, akkor nekünk csak a négy ülés és a két gumiszőnyeg marad.
A terminál épülete tele a sok bátor magyarral.
A nép jelentős részének a maszk viselés azt jelenti, hogy valahol van rajta egy maszk. Van aki olyan helyen hordja, ami nem is látszik. Olyan lehet, mint a titokzokni.
Neki titok maszkja van, miközben én a szexi karbonfekete, szelepes űrtechnikámban éppen a 80 lélegzetvétel per percet gyakorlom vérbe borult tekintettel, kiszáradó szemgolyókkal. Nekem a kilégzett levegő baszik kimenni a szelepen, helyette közel hangsebességgel süvít ki az orrcsíptető alatt egyenesen be a szemhéjam alá, amitől már úgy nézek ki mint egy basset hound.
Sokan a maszkot takonyfogónak vagy toka takarónak használják. De hát ez az ő dolguk, hiszen saját védelmükről nem gondoskodnak. Ha bekapják a vírust akkor imádkozhatnak, hogy legyen gép ami hazahozza őket, hiszen a világ lélegeztető gépeinek zöme már nálunk található.
Sokan a maszkot takonyfogónak vagy toka takarónak használják. De hát ez az ő dolguk, hiszen saját védelmükről nem gondoskodnak. Ha bekapják a vírust akkor imádkozhatnak, hogy legyen gép ami hazahozza őket, hiszen a világ lélegeztető gépeinek zöme már nálunk található.
Ferihegyen a fapados terminál egész jól néz ki, a megközelítése még nem épült ki, de kezd alakulni. Mire visszatérünk a normál kerékvágásba - úgy öt-hat év múlva - addigra biztosan elkészül.
A Wizzair gépre negyed kiló aranyért vettem két jegyet az első sorba. Kénytelenek vagyunk már maxi helyeket venni, mert a kisebbekről történő kimászás túl problémássá vált. Ott a felálláshoz kénytelenek vagyunk megragadni az előttünk levő üléstámlát, amitől a benne ülő úgy érzi mintha éppen megfeszülő csúzliba tették volna és ijedtségtől kitágult szemekkel várja azt a pillanatot amikor majd el fogjuk engedni a támlát.
Nos az első sorban nincs mibe csimpaszkodni, cserébe van hely, ahol égbe emelt lábakkal, seggcsúcson hintázással megfelelő lendület szerezhető egy felálláshoz.
A gépünkön 128 utas volt a 180 helyre.
Mellettünk a túloldali soron egy fiatalember ült, és egész úton hordta a maszkját.
Hogy ne csessze el a gépen utazók "viseli-nem viseli" átlagát ezért mi többnyire nem viseltük a maszkjainkat. Vírus a közelünkbe nem férkőzhetett, mert a szellőztető berendezést jó erősre toltuk magunk felett.
A személyzet előtt le a kalappal. Ő rajtuk végig fenn volt a maszk, ami az általuk végzett rohanós munkában nem kis teljesítmény.
Az öt és fél órás úton négy agysejtem kanasztázott, egy meg a pukit tartotta vissza, a többi pedig elpusztult, mert nem bírták elviselni a nonstop budiajtó csapkodást, ami elöl folyik a kapitány ülése mögött. Pedig van az ajtón kilincs.
Az erbusz gyárban a szárnyakat nem kell annyira a kasznihoz csavarozni, mint ezt a retek budiajtó keretet, mert ha nem teszik akkor fél éven belül leválik az egész pilótakabin a géptörzsről anyagfáradás következtében.
Tenerife felülről olyan, mint a többi Kanári sziget. Ez itt a teremtő sittlerakója, de nem baj, mert az emberek csípik. Kellemes a klíma, a sör hideg, a tenger meleg.
A leszállás után rekordidő alatt kellett eljussak a CICAR kölcsönző pultjához, ugyanis összesen kilencven percem volt arra, hogy átjussak az egészségügyi kordonon, autót szerezzek, átjussak a reptérről a kikötőbe, átírassam a kompjegyemen a rendszámot és behajózzak.
A reptéren a kiszálló kapu és a csomagkiadó közötti fél kilométerből huszonöt méter a mozgójárda, a többi pedig nem mozgó járólap.
Az az egy mozgójárda is csak azért van ott hogy az épületet váróteremből terminál épületté lehessen avanzsálni. Lásd, ahogy nálunk addig nem lesz várossá avatása egy falunak, amíg nem tudnak valahová letenni egy villanyrendőrt.
Tehát megpróbáltam sietősre fogni a dolgot, mégpedig úgy hogy azért Gabit se hagyjam faképnél. De sajna a távolság köztünk egyre nőtt, ő azt mondta hogy én rohanok, én meg azt mondtam hogy ő meg lemaradva ott moonwalk-ozik a tömegben.
Azért el kell ismernem a kijárat felé erőn felül teljesített.
Elsőként érkeztem a spanyol egészségügyi vizsgálathoz.
Itt három dolognak kell megfelelni:
A kikötőbe érve már megy a sorokba rendezés a behajózáshoz.
A kompozásról néhány dolog.
Én a Fred Olsen-t választottam. Ez katamaránokkal hajózik és ráadásul valahogy fiatalosabbnak tűnik.
A jegyet otthonról a weben vettem meg, mivel vannak napok, amire már előző napokon elkel minden jegy. A weblapjuk az "éppenhogy" a mobil appjuk a "na ne máááá" kategóriába tartozik, de legalább működnek. A másik társaság az Armas még eddig sem jutott el, otthonról a mobilapp a végtelen karikázáson sem jut túl.
A jegyvásárlás egyszerű folyamatait roppant bonyolulttá lehet tenni, ha a dolgok nem egyértelműek. Mivel nem voltam benne biztos hogy a kompot elérem, ezért az érkezést követő napra is foglaltam jegyeket.
A leírások alapján ha veszel egy jegyet akkor annak dátuma átírható, így gondoltam max a fel nem használt napot majd átiratom a visszaútra. Nade! a lap azt írja hogy a dátum módosítható, az irányról egy szó sem esik. Később kiderül, hogy bizonyos módosítások 25%-os díjazással mennek. Emailoztam velük, de nagyon nehéz egy spanyollal úgy kommunikálni, hogy az angolnak csak a google nyelvjárását beszéljük mindketten.
Az érdekesség még az a jegyárakban az hogy a legolcsóbb jegy fejenként 50€ Tenerife és La Palma között. Az két embernek egy százas, ha pedig autó is van pluszban akkor az 107€. Tehát az autó szinte ingyen van, függetlenül attól hogy milyen náció vezeti, hisz a kocsi azért helyi. Ez az alsó helyár folyamatosan drágul ahogy nő a már megvásárolt jegyek száma. Aztán elfogy. Ilyenkor még van lehetőség a magasabb árkategóriákban venni jegyet, de idővel ezek is elfogyhatnak.
Tudni kell hogy minden típusú jegyhez a kompon más-más terület tartozik, tehát egy magasabb kategóriás jegyhez tartozó ülésbe nem biztos hogy bele tudod tenni a segged.
A mai napig nem tudtam tisztázni ezt a átírhatósági dolgot a webmini nevű jegynél, de az emailokra kapott nem éppen szilárd lábakon álló válasz szerint az irány is változtatható.
Ezen a napon amikor a kompot igénybe akartam venni a repülésünk 200€ lett volna, plusz a terminál váltáshoz tartozó háromnegyed - egy órás transzfer ára. Emiatt én némi vacillálás után megvettem a kompra a lehető legdrágább jegyet, ami 195€ volt kettőnknek. Ezzel elnyertem az arany kategóriás utasnak járó jogokat, ami azt jelenti, hogy elsőként mehetek a kompra, elsőként jöhetek le, első osztályon utazhatok, annyit eszem-iszom amennyit akarok és egyébként is minden arany. A spanyolok ezt ORO betűkkel jelzik.
A száraz áras dolgok után az én személyes ORO élményeim.
A jegy vásárlásakor meg kell adni a személyes adatokat, útlevélszámokat, rendszámot.
Na itt a bökkenő.
Ha bérautózól akkor nincs rendszámod a jegyvásárlásnál. Ilyenkor az xxxx000 számot kell beírni és ha meg van az autó akkor kell átíratni. Nos ezt nem tudja az online rendszer, ilyenkor telefonálni kell. Ezzel viszont engem diszkriminálnak, hiszen engem külföldön a siketnémával lehet azonos szintre tenni. Emailomra azt írták, hogy a rendszám átírása megtehető a kikötőben az irodában. Nade, hogy az iroda hol van azt nem tudtam kideríteni, mert amit nem tud a google maps, az bizony nincs.
Gondoltam lesz ahogy lesz.
Odaérve már folyt a rendezkedés.
A bookingot végző rádiós, sárgamellényes koma rögtön tudta mi a dolog, felrádiózta a dolgokat az office-nak. Sokban segített, hogy a jegyekről a teljes irodalmat hoztam kinyomtatva, és nem kellett bohóckodni a mobil app-al.
Néhány perc múlva mutatta is hogy hova soroljak: a külön ORO sorba.
Minnyár lepetézek.
Hajtok előre két kocsisor közé az előttem álló mögé, és mire rájövök, hogy olyan közel vannak az oldalsó ajtók a másik két sorban álló kocsikhoz, hogy a reptéri parkolás ehhez képest tágas volt, addigra mögém is beállt egy kocsi. Na innen gyalog egy mocc se. Gabi szegény nikotin elvonásban szenved.
Hogy ne dögöljünk bele a bádogba, mint egy pasztőrözött bacilus a konzervbe kénytelen vagyok járatni a motort és klímázni. A körlöttünk álló autók egyikében sincs utas, így szerintem minket ötven centért cirkuszi attrakcióként lehetne mutogatni, hogy "nézzétek a két beszorult dagadt barmot". Mivel nincs más lehetőségem úgy teszek mint aki eleve így akarta, adom kifelé a lazát, ahányszor csak ember kerül a közelünkbe, közben zabszem sem fér az ánuszomba, mert ha túlmelegszik a hűtővíz és le kell állítanom a motort, akkor nagyobb hír leszünk az esti tévékettőn, mint az amikor egy kutyát hagy valaki a bezárt kocsiban.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy majd egy órát fogok üldögélni a kikötőben. Még késést is vizionáltam, de erre nem gondoltam.
A behajózás megkezdésekor először a kamionok tolatnak fel a hajóra. A nyergesek is tolatva állnak be, hiszen ez nem egy átjárós hajó. Az a kijárat ami a bejárat. A személyautóknak viszont van helye megfordulni.
Sok az irányító, de összhangban vannak egymással, látszik hogy nem ma kezdték. A nekem kijelölt helyen éppen csak kiférek az ajtón, a helyeket maximálisan kihasználják. Autót megbéklyózom és felmegyünk az utasfedélzetre. Gabi meglát néhány cigarettázó embert a teraszon, és úgy szalad közéjük mint a nyúl.
A fedélzeten fülledt meleg van.
Az oxigénhez súlyos izzadtságszag molekulák tapadnak, egyszóval deja vu érzésem van, pont olyan mintha egy torna öltözőben lennék negyven évvel ezelőtt.
Izgatottan keresem a jegyem árához tartozó kiváltságokat.
Az egyik beugrónál mintha rám öntöttek volna egy vödör hideg vizet, jéghideg levegő dől rám. Itt bújik meg diszkréten az út a paradicsomba. Ennek a hajónak van egy emeleti része, ahol bizony klíma van, ingyen büfé és rengeteg szabad hely.
Érdekes módon a rajtunk kívül itt utazó mintegy tizenöt ember minden felé szétszórva ül, a hajó orrában levő ülések még szabadok. Gyerekes örömmel terpeszkedek el a "legjobb helyen". Nem kell tíz perc hogy rájöjjek, hogy a ferde üvegek alatt a napsütésben ülve nem vagyok okosabb mint egy üvegházi tök.
Jön egy utaskísérő kérdezi milyen italt kérek.
Kérdezem juice?
Na az nincs.
Látom hátrébb Fantát isznak, gondolom kedvében járok ne kelljen még egyszer nemet mondania. Please two Fanta. Kérdezi orange vagy lemon. Mondom orange.
Hozott két citromot.
Ez is tudta hogy nem fogok reklamálni, vagy volt annyira kicsi a memója, hogy a pultig tartó tíz méteren elfelejtette.
Gabi megjött a teraszról és gyorsan rávett, hogy innen üljünk el. Nem kellett kétszer mondani. Gyorsan rávettük magunkat az evésre is, hiszen ingyé van :)
Tulajdonképpen olyan kicsi és jelentéktelen kaják voltak, hogy akár háromszor négyszer is neki futhattunk volna. Később azért rá kellett jönnöm, hogy a kaja kicsi mennyisége rendkívül lényeges.
Bezabáltam a csirkehúst kuszkusszal, és rögtön mindkettőt kihúztam a kedvencek listájáról. A kuszkuszt még fel is írtam a kerülendők közé. Ebben a nevén kívül semmi sem jó. Olyan mintha telefújta volna a szádat a szél homokkal.
Kerestem egy békés helyet - mert ülőhely volt bőven - és hátradöntöttem az ülést majdnem fekvőbe és elkövettem egy ostobaságot. Elkezdtem a telefonomon pötyögni, olvasgatni. A katamarán bizony dülöngélt a hullámokon, én pedig az olvasgatás következtében tengeri beteg lettem. Gyomrom felfordult, és megértettem az üzemeltető álláspontját. A kis adag kuszkuszt könnyebb benntartani mint a nagyot, valamint sikertelenség esetén kisebb nyomot hagy a szőnyegpadlón, mint például egy nagy adag töltött káposzta.
A kikötésig tartó fél órát csatakosra izzadva félig ülve félig fekve töltöttem. Gabi adta a tanácsokat, ami vérnyomás emelő hatásúnak bizonyult, pedig csak sajnált nagyon.
Hányingerenciában bizony van nyájimmunitás. Mellettem ketten is töltötték a zacskókat össze nem téveszthetetlen hangok kíséretében. Az éppen elhalkuló mély hangú broáfot egy vékony hangú követte még azelőtt hogy a másik hangja lecsengett volna.
Én összeszorított szájjal ültem: a kuszkuszt vissza nem adom!
Kétszer kétségeim támadtak és kimentem a wc-be, mert bizony ebben az állapotban az embernek minden baja előjön, de a kicsi fülke csak rontott az állapoton, így visszatámolyogtam az ülésemhez. Vagy húsz éve nem tántorogtam ennyit.
Végtelennek tűnő idő után kikötöttünk. Második lettem volna a kihajtásnál, de a köztes kikötésnél megüresedett helyeket kihasználva jó pár helyi kikerült és bitorolta az aranyáron megszerzett jogaimat.
A kikötött hajó úgy mozgott jobbra balra hogy a kinti oszlopsor fel alá rohangált a látóteremben, amitől ismét hányhatnékom támadt. Hogy az érzés intenzívebb legyen a szipi-szupi batárszekér kiírta, hogy a motor olaj felülvizsgálatra szorul. Na ez hiányzott csak a féktelen jókedvemhez.
A továbbiakat legközelebb itt olvashatja, aki bírja:
A továbbiakat legközelebb itt olvashatja, aki bírja:
Mellettünk a túloldali soron egy fiatalember ült, és egész úton hordta a maszkját.
Hogy ne csessze el a gépen utazók "viseli-nem viseli" átlagát ezért mi többnyire nem viseltük a maszkjainkat. Vírus a közelünkbe nem férkőzhetett, mert a szellőztető berendezést jó erősre toltuk magunk felett.
A személyzet előtt le a kalappal. Ő rajtuk végig fenn volt a maszk, ami az általuk végzett rohanós munkában nem kis teljesítmény.
Az öt és fél órás úton négy agysejtem kanasztázott, egy meg a pukit tartotta vissza, a többi pedig elpusztult, mert nem bírták elviselni a nonstop budiajtó csapkodást, ami elöl folyik a kapitány ülése mögött. Pedig van az ajtón kilincs.
Az erbusz gyárban a szárnyakat nem kell annyira a kasznihoz csavarozni, mint ezt a retek budiajtó keretet, mert ha nem teszik akkor fél éven belül leválik az egész pilótakabin a géptörzsről anyagfáradás következtében.
Tenerife felülről olyan, mint a többi Kanári sziget. Ez itt a teremtő sittlerakója, de nem baj, mert az emberek csípik. Kellemes a klíma, a sör hideg, a tenger meleg.
A leszállás után rekordidő alatt kellett eljussak a CICAR kölcsönző pultjához, ugyanis összesen kilencven percem volt arra, hogy átjussak az egészségügyi kordonon, autót szerezzek, átjussak a reptérről a kikötőbe, átírassam a kompjegyemen a rendszámot és behajózzak.
A reptéren a kiszálló kapu és a csomagkiadó közötti fél kilométerből huszonöt méter a mozgójárda, a többi pedig nem mozgó járólap.
Az az egy mozgójárda is csak azért van ott hogy az épületet váróteremből terminál épületté lehessen avanzsálni. Lásd, ahogy nálunk addig nem lesz várossá avatása egy falunak, amíg nem tudnak valahová letenni egy villanyrendőrt.
Tehát megpróbáltam sietősre fogni a dolgot, mégpedig úgy hogy azért Gabit se hagyjam faképnél. De sajna a távolság köztünk egyre nőtt, ő azt mondta hogy én rohanok, én meg azt mondtam hogy ő meg lemaradva ott moonwalk-ozik a tömegben.
Azért el kell ismernem a kijárat felé erőn felül teljesített.
Elsőként érkeztem a spanyol egészségügyi vizsgálathoz.
Itt három dolognak kell megfelelni:
- Legyél online beregisztrálva a spanyol rendszerbe. A rendszer az adataidon kívül azt akarja megtudni, hogy melyik géppel jöttél, honnan jöttél és hova mész először. Voltál e beteg, lázas és köhögős, valamint érintkeztél e beteg emberrel. Ha otthon kitöltötted a kérdőívet, akkor kapsz egy QR kódot amit hozol online, vagy kinyomtatva. Ha nem töltötted ki akkor a vacsorádat ide is rendelheted a reptérre.
- Megsasol egy szakértő, aki már láthatott covidos beteget. Nem tudom, hogy a spanyolok hogy diagnosztizálnak egyébként, de ez a megnézéses dolog igen laza. Ha nem köhögsz az illetőre, vagy nem stírölöd tolakodóan a melleit, akkor simán elmehetsz.
- Meghőmérőznek. Hála a korunk technológiájának itt nem tolnak fel egy higannyal töltött üvegcsövet análisan, ahogy azt tették e célból terhelt gyermekkorunkban. Egy halom videokamera van a nép fölött és hátrébb két technikus figyeli a hozzájuk tartozó monitorokat, nézve hogy ki mennyire "lázas". A mai napig gondolkozom azon, hogy ezek a technikusok a zárt folyosó végén miért ültek sárga fényvisszaverős mellényben? Lehet, hogy amikor nem a hőmérős monitort kell nézniük, akkor kinn kell rámpázzanak a gépek között? Lehet hogy itt is divat az OKJ képzés. (Body Temperature Inspector)
Kőkemény hatvan másodperc volt az ellenőrzés.
Gabit otthagytam a csomagos szalagnál és rohantam az autókölcsönzőbe.
Szimpatikus hölgy állt az üvegfal túloldalán. Jól meghellóztam, majd közöltem vele, hogy no szpik sehogy és jól bevált megoldásommal elé raktam minden papírt, okmányt, hitelkártyát. Innentől kezdve nincs sok beszédre szükség. Olyan ez mint a kupiban a letolt nadrág.
Ettől függetlenül ő vígan csicsergett az üveg túloldalán számomra teljesen érthetetlen mondatokat - vélhetően spanyolul - de közben végezte a munkáját.
Nem telt el három perc, behorpasztotta a hitelkeretemet, majd kirázott egy indítókulcsot egy zacskóból. A zacskóra egy caps lockos tollal felírta hogy DIESEL.
Summa summárum öt perc alatt meg volt a batárbérlés papírozva.
Gabi közben megszerezte a feladott pogyót és aránylag rendezetten állt elébe a következő missziónak, a kocsikeresésnek a forró parkolóban.
A premium autók kölcsönzése nem jár együtt a premium kiszolgálással. Ez abból látható, hogy a kocsimat nem a parkoló elején találom az irodához legközelebb, hanem csápolhatok az olvadozó aszfalton a szomszéd városig.
Nos az autó egy Volvo XC60.
Nem egy nagy szám, de pont két és fél fényévvel van tőlünk távolabb a birtoklása mint egy Fiat Pandának.
Ha utazunk nagy autókat bérlünk. Ez is a pihenésünk és szórakozásunk céljait szolgálja, nem az urizálásról van szó, hanem fontos ebben a pár napban a kényelem.
Uri batár be van préselve két másik autó közé, tuti hogy a helyi kígyóember parkolt be vele. A szemem tikkel. Csak nem gondolják hogy hátulról fogom megizélni ezt a kocsit, hogy be tudjak ülni?
Az ajtó kinyílik olyan 25 centinyire mindkét oldalon.
Ha lett volna időm bizonyisten visszamegyek az irodába, hogy szedjék ki onnan. De idő nem van.
Próbáltatok már tollas nagypárnát nylon zacskóba tenni?
Na én úgy szálltam be a legalább 45 celsius fokos autóba. A köldökös résznél volt némi vacciláció, mert a gyomor térfogatomat csak felfelé mertem elmozdítani, ugyanis elég rossz ómen lett volna telerottyantott gatyával megkísérelni a várható három órás kompozást.
Teljes valómban beérve gyors indítás, klíma be, mielőtt zsírfoltot ejtek a kárpiton.
Itt kellett rájönnöm, hogy a CICAR átkúrt egy kuplung pedállal is, lévén ez egy automata kocsi, pedig kifejezetten kézi váltóst kértem. Ezekben az automata váltós autókban elvész a vezetés élménye. Az automata nem szórakoztató.
Gyorsan visszagurultam a parkoló elejére, ahol Gabi üldögélt egy árnyékos helyen. Az aszfaltúszás örömeiből elég neki az otthoni Tesco parkoló heti egyszer. Pláne ebben az arcmaszkos világban. Mert biza a spanyolok odakinn is hordanak maszkot.
A TFS parkoló építésekor nem vették észre, hogy a tervező négy éves gyereke egy időre egyedül maradt a tervrajzokkal. A gyerek biztos nagyon érdeklődött annak idején a labirintus játékok iránt, mert ebből a parkolóból kijutni tíz perces feladat. Az aszfaltra rengeteg EXIT felirat van felírva, de ebben az a csalafinta, hogy nem csak a legrövidebb utat jelölik, hanem az összeset. Ha rosszul választasz akkor simán körbejársz egy parkoló blokkot és ugyannak a kereszteződésnek a másik ágán állsz három perc múlva. Ha nem jössz rá az azonosságra, akkor meglehet, hogy végtelen loop-ba kerülsz, és te még akkor is a parkolóban kőrözöl, amikor Elon Musk űrhajója leszáll a Marson.
A spanyolok ebben profik. Ha látsz egy autót gyorsan menni a parkolóban akkor uccu utána mert ő biztos itt dolgozik.
Az autóút a komphoz negyed óra pálya. A sebesség 120 lehet.
A felhajtónál elém sorol egy egy Fiat 500 és nem gyorsít, megy tartósan 70-nel. Az előzésébe kezdek, mire megmutatja hogy ő tud menni 130-at is. Stimm. Ugyanolyan gyík, mint a magyar.
A premium autók kölcsönzése nem jár együtt a premium kiszolgálással. Ez abból látható, hogy a kocsimat nem a parkoló elején találom az irodához legközelebb, hanem csápolhatok az olvadozó aszfalton a szomszéd városig.
Nos az autó egy Volvo XC60.
Nem egy nagy szám, de pont két és fél fényévvel van tőlünk távolabb a birtoklása mint egy Fiat Pandának.
Ha utazunk nagy autókat bérlünk. Ez is a pihenésünk és szórakozásunk céljait szolgálja, nem az urizálásról van szó, hanem fontos ebben a pár napban a kényelem.
Uri batár be van préselve két másik autó közé, tuti hogy a helyi kígyóember parkolt be vele. A szemem tikkel. Csak nem gondolják hogy hátulról fogom megizélni ezt a kocsit, hogy be tudjak ülni?
Az ajtó kinyílik olyan 25 centinyire mindkét oldalon.
Ha lett volna időm bizonyisten visszamegyek az irodába, hogy szedjék ki onnan. De idő nem van.
Próbáltatok már tollas nagypárnát nylon zacskóba tenni?
Na én úgy szálltam be a legalább 45 celsius fokos autóba. A köldökös résznél volt némi vacciláció, mert a gyomor térfogatomat csak felfelé mertem elmozdítani, ugyanis elég rossz ómen lett volna telerottyantott gatyával megkísérelni a várható három órás kompozást.
Teljes valómban beérve gyors indítás, klíma be, mielőtt zsírfoltot ejtek a kárpiton.
Itt kellett rájönnöm, hogy a CICAR átkúrt egy kuplung pedállal is, lévén ez egy automata kocsi, pedig kifejezetten kézi váltóst kértem. Ezekben az automata váltós autókban elvész a vezetés élménye. Az automata nem szórakoztató.
Gyorsan visszagurultam a parkoló elejére, ahol Gabi üldögélt egy árnyékos helyen. Az aszfaltúszás örömeiből elég neki az otthoni Tesco parkoló heti egyszer. Pláne ebben az arcmaszkos világban. Mert biza a spanyolok odakinn is hordanak maszkot.
A TFS parkoló építésekor nem vették észre, hogy a tervező négy éves gyereke egy időre egyedül maradt a tervrajzokkal. A gyerek biztos nagyon érdeklődött annak idején a labirintus játékok iránt, mert ebből a parkolóból kijutni tíz perces feladat. Az aszfaltra rengeteg EXIT felirat van felírva, de ebben az a csalafinta, hogy nem csak a legrövidebb utat jelölik, hanem az összeset. Ha rosszul választasz akkor simán körbejársz egy parkoló blokkot és ugyannak a kereszteződésnek a másik ágán állsz három perc múlva. Ha nem jössz rá az azonosságra, akkor meglehet, hogy végtelen loop-ba kerülsz, és te még akkor is a parkolóban kőrözöl, amikor Elon Musk űrhajója leszáll a Marson.
A spanyolok ebben profik. Ha látsz egy autót gyorsan menni a parkolóban akkor uccu utána mert ő biztos itt dolgozik.
Az autóút a komphoz negyed óra pálya. A sebesség 120 lehet.
A felhajtónál elém sorol egy egy Fiat 500 és nem gyorsít, megy tartósan 70-nel. Az előzésébe kezdek, mire megmutatja hogy ő tud menni 130-at is. Stimm. Ugyanolyan gyík, mint a magyar.
A kikötőbe érve már megy a sorokba rendezés a behajózáshoz.
A kompozásról néhány dolog.
Én a Fred Olsen-t választottam. Ez katamaránokkal hajózik és ráadásul valahogy fiatalosabbnak tűnik.
A jegyet otthonról a weben vettem meg, mivel vannak napok, amire már előző napokon elkel minden jegy. A weblapjuk az "éppenhogy" a mobil appjuk a "na ne máááá" kategóriába tartozik, de legalább működnek. A másik társaság az Armas még eddig sem jutott el, otthonról a mobilapp a végtelen karikázáson sem jut túl.
A jegyvásárlás egyszerű folyamatait roppant bonyolulttá lehet tenni, ha a dolgok nem egyértelműek. Mivel nem voltam benne biztos hogy a kompot elérem, ezért az érkezést követő napra is foglaltam jegyeket.
A leírások alapján ha veszel egy jegyet akkor annak dátuma átírható, így gondoltam max a fel nem használt napot majd átiratom a visszaútra. Nade! a lap azt írja hogy a dátum módosítható, az irányról egy szó sem esik. Később kiderül, hogy bizonyos módosítások 25%-os díjazással mennek. Emailoztam velük, de nagyon nehéz egy spanyollal úgy kommunikálni, hogy az angolnak csak a google nyelvjárását beszéljük mindketten.
Az érdekesség még az a jegyárakban az hogy a legolcsóbb jegy fejenként 50€ Tenerife és La Palma között. Az két embernek egy százas, ha pedig autó is van pluszban akkor az 107€. Tehát az autó szinte ingyen van, függetlenül attól hogy milyen náció vezeti, hisz a kocsi azért helyi. Ez az alsó helyár folyamatosan drágul ahogy nő a már megvásárolt jegyek száma. Aztán elfogy. Ilyenkor még van lehetőség a magasabb árkategóriákban venni jegyet, de idővel ezek is elfogyhatnak.
Tudni kell hogy minden típusú jegyhez a kompon más-más terület tartozik, tehát egy magasabb kategóriás jegyhez tartozó ülésbe nem biztos hogy bele tudod tenni a segged.
A mai napig nem tudtam tisztázni ezt a átírhatósági dolgot a webmini nevű jegynél, de az emailokra kapott nem éppen szilárd lábakon álló válasz szerint az irány is változtatható.
Ezen a napon amikor a kompot igénybe akartam venni a repülésünk 200€ lett volna, plusz a terminál váltáshoz tartozó háromnegyed - egy órás transzfer ára. Emiatt én némi vacillálás után megvettem a kompra a lehető legdrágább jegyet, ami 195€ volt kettőnknek. Ezzel elnyertem az arany kategóriás utasnak járó jogokat, ami azt jelenti, hogy elsőként mehetek a kompra, elsőként jöhetek le, első osztályon utazhatok, annyit eszem-iszom amennyit akarok és egyébként is minden arany. A spanyolok ezt ORO betűkkel jelzik.
A száraz áras dolgok után az én személyes ORO élményeim.
A jegy vásárlásakor meg kell adni a személyes adatokat, útlevélszámokat, rendszámot.
Na itt a bökkenő.
Ha bérautózól akkor nincs rendszámod a jegyvásárlásnál. Ilyenkor az xxxx000 számot kell beírni és ha meg van az autó akkor kell átíratni. Nos ezt nem tudja az online rendszer, ilyenkor telefonálni kell. Ezzel viszont engem diszkriminálnak, hiszen engem külföldön a siketnémával lehet azonos szintre tenni. Emailomra azt írták, hogy a rendszám átírása megtehető a kikötőben az irodában. Nade, hogy az iroda hol van azt nem tudtam kideríteni, mert amit nem tud a google maps, az bizony nincs.
Gondoltam lesz ahogy lesz.
Odaérve már folyt a rendezkedés.
A bookingot végző rádiós, sárgamellényes koma rögtön tudta mi a dolog, felrádiózta a dolgokat az office-nak. Sokban segített, hogy a jegyekről a teljes irodalmat hoztam kinyomtatva, és nem kellett bohóckodni a mobil app-al.
Néhány perc múlva mutatta is hogy hova soroljak: a külön ORO sorba.
Minnyár lepetézek.
Hajtok előre két kocsisor közé az előttem álló mögé, és mire rájövök, hogy olyan közel vannak az oldalsó ajtók a másik két sorban álló kocsikhoz, hogy a reptéri parkolás ehhez képest tágas volt, addigra mögém is beállt egy kocsi. Na innen gyalog egy mocc se. Gabi szegény nikotin elvonásban szenved.
Hogy ne dögöljünk bele a bádogba, mint egy pasztőrözött bacilus a konzervbe kénytelen vagyok járatni a motort és klímázni. A körlöttünk álló autók egyikében sincs utas, így szerintem minket ötven centért cirkuszi attrakcióként lehetne mutogatni, hogy "nézzétek a két beszorult dagadt barmot". Mivel nincs más lehetőségem úgy teszek mint aki eleve így akarta, adom kifelé a lazát, ahányszor csak ember kerül a közelünkbe, közben zabszem sem fér az ánuszomba, mert ha túlmelegszik a hűtővíz és le kell állítanom a motort, akkor nagyobb hír leszünk az esti tévékettőn, mint az amikor egy kutyát hagy valaki a bezárt kocsiban.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy majd egy órát fogok üldögélni a kikötőben. Még késést is vizionáltam, de erre nem gondoltam.
A behajózás megkezdésekor először a kamionok tolatnak fel a hajóra. A nyergesek is tolatva állnak be, hiszen ez nem egy átjárós hajó. Az a kijárat ami a bejárat. A személyautóknak viszont van helye megfordulni.
Sok az irányító, de összhangban vannak egymással, látszik hogy nem ma kezdték. A nekem kijelölt helyen éppen csak kiférek az ajtón, a helyeket maximálisan kihasználják. Autót megbéklyózom és felmegyünk az utasfedélzetre. Gabi meglát néhány cigarettázó embert a teraszon, és úgy szalad közéjük mint a nyúl.
A fedélzeten fülledt meleg van.
Az oxigénhez súlyos izzadtságszag molekulák tapadnak, egyszóval deja vu érzésem van, pont olyan mintha egy torna öltözőben lennék negyven évvel ezelőtt.
Izgatottan keresem a jegyem árához tartozó kiváltságokat.
Az egyik beugrónál mintha rám öntöttek volna egy vödör hideg vizet, jéghideg levegő dől rám. Itt bújik meg diszkréten az út a paradicsomba. Ennek a hajónak van egy emeleti része, ahol bizony klíma van, ingyen büfé és rengeteg szabad hely.
Érdekes módon a rajtunk kívül itt utazó mintegy tizenöt ember minden felé szétszórva ül, a hajó orrában levő ülések még szabadok. Gyerekes örömmel terpeszkedek el a "legjobb helyen". Nem kell tíz perc hogy rájöjjek, hogy a ferde üvegek alatt a napsütésben ülve nem vagyok okosabb mint egy üvegházi tök.
Jön egy utaskísérő kérdezi milyen italt kérek.
Kérdezem juice?
Na az nincs.
Látom hátrébb Fantát isznak, gondolom kedvében járok ne kelljen még egyszer nemet mondania. Please two Fanta. Kérdezi orange vagy lemon. Mondom orange.
Hozott két citromot.
Ez is tudta hogy nem fogok reklamálni, vagy volt annyira kicsi a memója, hogy a pultig tartó tíz méteren elfelejtette.
Gabi megjött a teraszról és gyorsan rávett, hogy innen üljünk el. Nem kellett kétszer mondani. Gyorsan rávettük magunkat az evésre is, hiszen ingyé van :)
Tulajdonképpen olyan kicsi és jelentéktelen kaják voltak, hogy akár háromszor négyszer is neki futhattunk volna. Később azért rá kellett jönnöm, hogy a kaja kicsi mennyisége rendkívül lényeges.
Bezabáltam a csirkehúst kuszkusszal, és rögtön mindkettőt kihúztam a kedvencek listájáról. A kuszkuszt még fel is írtam a kerülendők közé. Ebben a nevén kívül semmi sem jó. Olyan mintha telefújta volna a szádat a szél homokkal.
Kerestem egy békés helyet - mert ülőhely volt bőven - és hátradöntöttem az ülést majdnem fekvőbe és elkövettem egy ostobaságot. Elkezdtem a telefonomon pötyögni, olvasgatni. A katamarán bizony dülöngélt a hullámokon, én pedig az olvasgatás következtében tengeri beteg lettem. Gyomrom felfordult, és megértettem az üzemeltető álláspontját. A kis adag kuszkuszt könnyebb benntartani mint a nagyot, valamint sikertelenség esetén kisebb nyomot hagy a szőnyegpadlón, mint például egy nagy adag töltött káposzta.
A kikötésig tartó fél órát csatakosra izzadva félig ülve félig fekve töltöttem. Gabi adta a tanácsokat, ami vérnyomás emelő hatásúnak bizonyult, pedig csak sajnált nagyon.
Hányingerenciában bizony van nyájimmunitás. Mellettem ketten is töltötték a zacskókat össze nem téveszthetetlen hangok kíséretében. Az éppen elhalkuló mély hangú broáfot egy vékony hangú követte még azelőtt hogy a másik hangja lecsengett volna.
Én összeszorított szájjal ültem: a kuszkuszt vissza nem adom!
Kétszer kétségeim támadtak és kimentem a wc-be, mert bizony ebben az állapotban az embernek minden baja előjön, de a kicsi fülke csak rontott az állapoton, így visszatámolyogtam az ülésemhez. Vagy húsz éve nem tántorogtam ennyit.
Végtelennek tűnő idő után kikötöttünk. Második lettem volna a kihajtásnál, de a köztes kikötésnél megüresedett helyeket kihasználva jó pár helyi kikerült és bitorolta az aranyáron megszerzett jogaimat.
A kikötött hajó úgy mozgott jobbra balra hogy a kinti oszlopsor fel alá rohangált a látóteremben, amitől ismét hányhatnékom támadt. Hogy az érzés intenzívebb legyen a szipi-szupi batárszekér kiírta, hogy a motor olaj felülvizsgálatra szorul. Na ez hiányzott csak a féktelen jókedvemhez.
A továbbiakat legközelebb itt olvashatja, aki bírja:
A továbbiakat legközelebb itt olvashatja, aki bírja:
